Szczepan Twardoch Morfium című regénye meglehetősen sikeres: elnyerte a Polityka 2012-es Passzport díját, valamint a legrangosabb lengyel irodalmi elismerést, a Nike közönségdíjat is. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy tényleg jó regényről van szó, hisz rengeteg könyvnek ítélnek oda különböző díjakat, gyakran különösebb ok nélkül. Szerencsére most nem ez történt.
A Morfium – vérbeli szláv regényhez illően – meglehetősen nyomasztó hangulattal indít, sőt, jó három-négyszáz oldalon keresztül edzi az olvasót. De a vége olyan erősre sikerült, hogy megérte átrágni a több száz oldalnyi, szóba öntött mocskon – összességében egy piszok jó könyvről van szó.
1939-ben járunk, érik a második világháború. Konstanty Willemann, egy német származású varsói polgár, egy cinikus gazember és kurvázó morfinista, kénytelen részt venni a nácik elleni rövid háborúban, majd beszervezik az ellenállók közé és nagyjából ennyi a történet.
Nem túl izgalmas vagy összetett, arra viszont ideális, hogy a főhős belső vívódását keretezze: Konstanty Willemannak ugyanis enyhe tudathasadása van, amit fekete istennek nevez.
Az események narrációját hol Konstanty, hol az ő fekete istensége végzi, és ez adja könyv esszenciáját, pikantériáját. Az ember naiv és ostoba, az isten pedig ismeri a múltat, érti a jelent és tudja a jövőt, ráadásul ítélkezik és néha még a felszínre is tör, mint Gollam a fenti videóban. Ugyanazon jelenet két eltérő értelmezése elképesztően szórakoztatóvá teszi az amúgy átlagos párbeszédeket, csakhogy – és ez a könyv egyetlen hibája – nincs annyi párbeszéd, nincs olyan összetett történet, amely kitöltené a négyszáz oldalnyi vegyes narrációt.
Hiába tendál filozofikus irányba a közös narráció (főleg a fekete istenségé), hiába kerül elő az örökség, az emberi- és a nemzeti identitás, a nacionalizmus kérdése, és születnek alapvetően elgondolkodtató és érdekes gondolatok, ennyi oldalon elvész a lényeg. Elegendő párbeszéd és történet híján Kostek másik énje minden létező dolgot narrál, kezdve a főhős háta mögött elsétáló, a történet szempontjából teljesen irreleváns fiútól egészen Alicja kisasszonyig, aki egyszer régen ott volt, ahol a főhős, de nem lépett vele kapcsolatba.
[…] Alicja kisasszony […] egy nap beállít a lakásba egy sárga hajú szovjet sztarsina. Különösebb kegyetlenség nélkül megerőszakolja Alicja kisasszonyt […] a kazanyi paraszt magja kicsírázott […] a kislány meghal […] Alicja kisasszony férfias öngyilkosságot követ el [...][…] Egy iskolatáskás, magányos fiú slattyog az utcán […] Öt év múlva fog meghalni […] egy házfal mögött fog rejtőzni, aztán lelövik, és senki sem fog emlékezni rá […]
Persze értem, mi a cél ezzel, hisz a fekete isten minden egyes narrációja arról szól, hogy mindenki jól megszívja: minden nőt megerőszakolnak, és vagy szex közben vagy szex után ér véget szánalmas életük, miközben a férfiak vagy erőszakolnak, vagy pedofilok lesznek, esetleg szitává lövik őket valamilyen nevetséges okból. A szerző nyomasztó, visszataszító világot hozott létre, de ezzel a sok undorító mocsokkal és öncélú durvasággal már-már elbagatellizálja a sanyarú sorsokat. Kétszáz oldalnyi erőszak, abortusz és öngyilkosság után már a következő kétszáz oldalnyit fel sem veszi az ember, legyint rájuk, nem érintik meg, ignorálja őket. Ami probléma, mert így a releváns karakterek sorsa is elvész az egyvelegben: ha mindenki kínkeservesen halált hal, akkor a végére már nem tudja sajnálni őket az olvasó.
A hatszáz oldalas regényből akár kétszázat is nyugodtan ki lehetne húzni, a történet nem veszített volna vele semmit, viszont az elromlott világ sokkal hangsúlyosabb és jelentőségteljesebb lehetne. Rengeteg a német párbeszéd, ami realisztikussá teszi az történetet, de a dialógusok fordítása a könyv végén van, persze szépen sorszámozva, de a folyamatos lapozgatás megzavarja az olvasás ritmusát – néha bosszantó, hogy két oldalon hatszor kell lapozni –, a lábjegyzetes megoldás kevésbé elegáns, de az olvasói élményt növelhette volna.
Szerencsére a könyv utolsó harmada kvázi ellenpólusként funkcionál, ráadásul egy kibontakozó romantikus szál révén izgalmasra és érdekesre sikerült, a kurvázások után igazi felüdülés egy kis ízléses, de nem nyálas romantika. Kostek személyében pedig azért van olyan karakter, akit lehet szeretni ebben az elcseszett világban, ez nagyon jót tesz a cselekménynek is, és olyan ütős befejezést komponál, amire George R. R. Martin is csettintene.
Kiadó: Typotex
Kiadás éve: 2015
Eredeti megjelenés: 2012
Eredeti cím: Morfina
Fordító: Körner Gábor
ISBN: 978 963 2798 47 9
Oldalszám: 608
Értékelés: 9/10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése