Mark Lawrence: Úti testvérek - Történetek a Széthullott Birodalomból

Minél később jelenik meg egy Mark Lawrence könyv, annál jobban várom, ilyen A vörös királynő háborúja trilógiának a befejező része is. De addig sem maradunk Lawrence nélkül, a Fumax ugyanis - a világon elsőként - kihozta nyomtatásban az Úti testvéreket, amely az egyik legjobban megírt és legokosabban összerakott novelláskötet, amit eddig olvastam.

A könyv 163 oldal, nem éppen vastag. Viszont elképesztően jól áll neki a keményfedeles borítás, maga a borító pedig nagyon ízléses és igényes, tökéletesen mutat a gyűjteményben. Tipikusan olyan, ami mellett egy vérbeli fantasy-rajongó nem tud csak úgy elmenni, és szerencsére tartalmilag is nagyon rendben van. Mielőtt azonban rátérünk erre, szükséges szót ejteni a Széthullott Birodalom, illetve az aktuálisan legnépszerűbb fantasy-világ, Westeros különbségeiről.

G. R. R. Martin, mint epikus fantasy-író, fényévekkel jobb, mint Mark Lawrence. Westeros világa mérhetetlenül aprólékosan és okosan kidolgozott, fel van építve a hőskortól kezdve egészen a jelenig, a mágia okosan lett beépítve, a karakterek illenek a világba, tehát nyugodtan tekinthetünk olyan univerzumként, mint amilyen A gyűrűk ura vagy éppen a Star Wars. Ennek megfelelően a Martin-féle kiegészítő könyvek és novellák azt a célt szolgálják, hogy ezt az univerzumot tovább bővítsék, ahol maguk a karakterek nem is olyan fontosak.

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

A Szellemek a fejben egy jól megírt, izgalmas és végtelenül szórakoztató könyv, Paul Tremblaynek jár a dicséret. Ugyanakkor minden horror rajongót el kell szomorítanom, mert ez a könyv nem horror. Ennek ellenére mindenképp érdemes elolvasni, mert nagyon érdekes témákat feszeget és remek könyvélményt nyújt.

Elöljáróban hadd szidjam meg a marketingeseket, a PR-osztályt, a 2016-ban legjobb horror könyvnek járó Bram Stoker-díjat kiosztó bizottságot, illetve a sok hype-kritikát, amivel teletűzdelték a borítót és az első oldalakat. Tetszik, nem tetszik, ez ma már nem számít horrornak. Ebben természetesen nagy szerepe van a médiában megjelenő erőszaknak, és azáltalánosan elfogadott nézőpont is az, hogy a társadalmak ingerküszöbe tendenciózusan növekszik. Persze régen is voltak hidegrázós horrorfilmek/könyvek, de ma, amikor a hírekben egy tömeggyilkosság után rögtön bemutatják a lányát belőve 108 késszúrással megölő anyát, elég nehéz komoly reakciót kiváltani. Az erőszak kvázi mindennapjaink szerves részévé vált.

Tehát, ha valaki ennek a könyvnek a borítójára azt írja, hogy „A végletekig fokozza a feszültséget”, vagy olyan blurböt ír, hogy „Zseniálisan ijesztő”, „… a horror rajongóinak remek választás”, vagy „… könnyen lehet, hogy fordulópontként fog szolgálni a horrorban”, az soha életében nem olvasott, nem látott, de még csak nem is hallott a horrorról. A Szellemek a fejben legjobb esetben is egy esetenként morbid soft thriller, akkor nagyon nagyvonalú voltam. Érdekfeszítő? Igen. Pörgős? Naná! Elgondolkodtató? Mindenképp. Ijesztő, nyomasztó, félelmetes? Véletlenül sem.

J. K. Rowling - John Tiffany - Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Sokat gondolkodtam rajta, hogyan is kezdjek hozzá a könyv értékeléséhez. Hiszen a Harry Potter és az elátkozott gyermek tulajdonképpen egy színdarab, színtiszta dialógus, ami csak párbeszéd-formájának és kemény borítójának köszönhetően nem úgy néz ki, mint egy füzet. Mégis, ez az eddigi legjobb Harry Potter-könyv.

J. K. Rowling jó író. Egyszerűen, de mégis szemléletesen fogalmaz, jó karakterei és ötletei vannak, a sorozat világa is igen kreatív a maga módján. Viszont rengeteg megfontolatlanság és mondjuk ki, ostobaság van a sorozatban, olyan logikai bukfencek, amiket lehetetlen védeni. Ilyen többek között az időnyerő, a mágikus időgép a Harry Potter-univerzumban, ami sajnos ismét előkerült, ismét számos logikai furcsaságot hozott magával, de kit érdekel?

Nem tudni, hogy az alkotásban mennyire vett aktívan részt Rowling, de olyan veszett jól sikerült, hogy igazából kutyát se érdekel az időgép. Hiszen semmi jelentősége nincsen, csak kellett valami, amivel ki lehet bontakoztatni a cselekményt, amivel teret lehet nyitni a drámának. Ez a két dolog pedig annyira erőteljes, hogy az ember zsigeri késztetést érez arra, hogy elutazzon Londonba és megnézze a színdarabot.

Kari Hotakainen: Az ismeretlen Kimi Räikkönen

Kimi Räikkönen a világ egyik, ha nem a legnépszerűbb Forma–1-es pilótája. Emberek milliói imádják már-már betegesen, olyan szintű rajongás övezi, amiről Lewis Hamilton csak álmodhat. Pedig nem csinál semmi rendhagyót, kimondottan gyűlöli a felhajtást maga körül, a drukkereivel is csak vért izzadva képes időt tölteni. Mégis imádják. Igazán egyedi és különleges ember, akit most egy kicsit jobban megismerhetünk.

Räikkönen életrajza pár hete jelent meg, de azonnal óriási szenzáció lett, Finnországban az első hónapban 100 ezret adtak el belőle, amivel megdöntött minden sportkönyves rekordot. Eddig tíz ország vette meg a fordítási jogokat, köztük Magyarország. Hogy miért ennyire érdekes Kimi, arra nehéz egyszerű választ adni, de az biztos, hogy különleges.

A mai világban, ahol például Hamilton kutyáiról több felvétel készül, mint magáról a pilótáról versenyzés közben, színfolt egy olyan ember, aki magasról tesz minden felhajtásra. Räikkönen egyike annak a kevés sportolónak vagy hírességnek, aki önmaga tud maradni, nem játszik szerepet, nem akar megfelelni senkinek és nincs semmi sztárallűrje. Ahogy korábban mondta, "engem nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam. Nem vagyok Michael Schumacher".

Alex Kendrick - Stephen Kendrick - Eric Wilson: Tűzálló

Eric Wilson regénye a Fireproof című film alapján. És lás csodát: New York Times bestseller lett belőle, nem is alaptalanul. 

A 2008 ban megjelent Fireproof  nagy siker volt a mozikban: az év legsikeresebb független filmje lett. Talán ennek köszönhető, hogy Eric Wilson a Kendrick fivérek (Alex, mint a film producere) segítségével megkönyvesítette. Ha rossz májú akarnék lenni, azt mondanám, hogy a film sikere miatt lett a könyv népszerű – még szerencse, hogy nem láttam.

A könyvnek két hibája van: nem fantasy és a végére sok lesz Isten jelenléte. Ezt leszámítva maga a történet kifejezetten érdekes, sőt szórakoztató.

Caleb Holt a tűzoltók mintapéldánya. Életét a "soha ne hagyd cserben társad" elv szerint éli. Ami határozottan dicséretes, tekintve, hogy az emberi ösztön inkább az "el a tűztől" ötletet pártolja. És tényleg: mint tűzoltó tényleg példás. Mint férj, már nem annyira.

Sepsi László: Pinky

”Sepsi László mindent tud a krimiről, noirról, horrorról és az urban fantasyról, de nem esik kétségbe akkor sem, ha az úgynevezett magasirodalom ködbevesző elefántcsonttornyának nyirkos lépcsőházaiban kell eltájékozódnia.”

”A Pinky című regény éppen olyan, mint a címében szereplő különös, rózsaszín és kegyetlen ital: amilyen furcsának tűnik elsőre, olyan természetességgel eszi bele magát az ember agysejtjeibe, és egy pillanatra sem ereszt el a szélesvásznú végkifejletig. Egyben pedig újabb bizonyíték arra, hogy a XXI. századi fiatal magyar irodalom immár tényleg nem ismer sem zsánerbeli, sem nyelvi határokat, szíve pedig egy ütemben dobog az átkozott nagyvilág fékevesztett, dühös és szédítő ritmusával.”

A sok szépen hangzó kifejezés és kacskaringós mondatok között ott a lényeg: Sepsi László egy baromi jó regényt írt. Nem mintha a magyar szerzők nem tudnának jól írni, de ez a regény nemzetközi szinten is simán megállná a helyét, főleg, hogy sokkal gyengébb könyveket is érthetetlenül nagy hírverés és népszerűség övez.

Szergényi István: Energia, civilizáció, szintézisigény

Eredetileg csak felületesen terveztem végiglapozni Szergényi István, az energetika közelmúltban elhunyt, kiváló szakértője utolsó munkáját, de sokkal jobban lekötött, mint vártam, illetve így lehetőség nyílt egy rendhagyó, a könyvet két, eltérő nézőpontból bemutató bejegyzés megírására is (a cikk eredetileg a Szubjektív Kultnaplón jelent meg).

Az Energia, civilizáció, szintézisigény ránézésre nem különösebben vonzó, külsőre átlagos, költséghatékony tankönyvre vagy más egyetemi kiadványra emlékeztet, ám ez csak részben utal a tartalomra. Persze használható tankönyvként - gyakorlatilag minden olyan kurzuson, ahol az energetika kérdése előkerülhet és számít a közgazdasági, illetve kulturális/civilizációs nézőpont -, ahogy a felépítése, szerkesztése, az egészen triviális kifejezéseket és fogalmakat magyarázó lábjegyzetek is ezt a vonalat erősítik, ám a kötet ötven-hatvan százaléka simán elmegy népszerű ismeretterjesztésnek is.

Érdekes, hogy milyen vékony a határ szakkönyv és ismeretterjesztő irodalom között. A tankönyves stílusjegyeket elhagyva, izgalmasabb dizájnnal és a jelenleginél is olvasmányosabb szöveggel, egy kicsit kevesebb adattal, több illusztrációval és egy kis humorral jóval szélesebb kört is meg lehetne szólítani.

Már rég nem a korlátlan (vagy legalábbis annak tűnő) energia korában élünk, az erőforrások érezhetően csökkennek és az energiaigény növekedésének hatásait is nap mint nap tapasztaljuk. Ha másért nem, legalább az alacsonyabb számlaösszeg miatt figyelünk az eszközeink energiafogyasztására, de komolyabban aligha merülünk el a részletekben, pedig érdemes lenne. Szergényi ebben nyújt segítséget, rengeteg érdekes és fontos összefüggésre mutat rá, és ez az, amitől univerzálisan ajánlható lesz a könyv.

[Pomsár Péter]

Eddig a pro, kontra a hajtás után.

Szczepan Twardoch: Morfium

Szczepan Twardoch Morfium című regénye meglehetősen sikeres: elnyerte a Polityka 2012-es Passzport díját, valamint a legrangosabb lengyel irodalmi elismerést, a Nike közönségdíjat is. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy tényleg jó regényről van szó, hisz rengeteg könyvnek ítélnek oda különböző díjakat, gyakran különösebb ok nélkül. Szerencsére most nem ez történt.

A Morfium – vérbeli szláv regényhez illően – meglehetősen nyomasztó hangulattal indít, sőt, jó három-négyszáz oldalon keresztül edzi az olvasót. De a vége olyan erősre sikerült, hogy megérte átrágni a több száz oldalnyi, szóba öntött mocskon – összességében egy piszok jó könyvről van szó.

1939-ben járunk, érik a második világháború. Konstanty Willemann, egy német származású varsói polgár, egy cinikus gazember és kurvázó morfinista, kénytelen részt venni a nácik elleni rövid háborúban, majd beszervezik az ellenállók közé és nagyjából ennyi a történet.

Nem túl izgalmas vagy összetett, arra viszont ideális, hogy a főhős belső vívódását keretezze:  Konstanty Willemannak ugyanis enyhe tudathasadása van, amit fekete istennek nevez.

Oliver Bowden – Assassin's Creed

Az Assassin’s Creed egy végtelenül sikeres franchise, ami gyakorlatilag évente termeli ki az univerzum újabb és újabb darabjait, legyen szó akár a játékról, akár a játék alapján megírt könyvekről. A koncepcióban van kreativitás és potenciál, a könyvek pedig hasznos kiegészítők lehetnének, már ha nem csak a rajongók elfogult szeretetére építenének.

Ezio Auditore da Firezne eposzi méretű küldetésre indul, miután Itália uralkodó dinasztiái elárulták őt. Ám ahhoz, hogy visszaállítsa családja becsületét, és véget vessen hazája romlásának, ki kell tanulnia az orgyilkosok mesterségét. Útját olyan kiváló elmék segítik, mint Leonardo da Vinci és Niccolò Machiavelli, akik beavatják a túlélés fortélyaiba. Ellenségei, a Templomosok szemében fenyegető jelképpé válik, kinek rendeltetése, hogy eltiporja a zsarnokságot, mely Itália népét (és később az Oszmán Birodalmat) sanyargatja.

Röviden összefoglalva erről szól a fent említett három kötet. Első olvasatra rengeteg a potenciál a sorozatban, hisz mégis orgyilkosokról, templomosokról, világméretű összeesküvésekről szól, miközben bejárhatjuk Rómát, Firenzét vagy Konstantinápolyt, és olyan izgalmas karaktereket ismerhetünk meg, mint Leonardo da Vinci. Ezek miatt lett a videójáték sikeres és ebből nem tudott semmit visszaadni a könyv.

Kezdet

Mindig is szerettem olvasni, az utóbbi 4-5 évben pedig rengeteget írtam hobbiból és profi újságíróként is. Ez a blog azért jött létre, mert rájöttem: kell a lezárás, nem érhet véget úgy egy könyv (vagy akár film), hogy nem adom ki magamból a felgyülemlett érzelmeket. 

A továbbiakban elsősorban fantasy és sci-fi könyvekről fogok véleményeket, ajánlókat, kritikákat írni. Ez így tűnik helyesnek, vagy mondjuk inkább úgy, egészségesnek – még ha nem is feltétlenül van igazam. Ha így érzed, add ki magadból te is, mindig nyitott vagyok a kulturált vitára.

Kezdetnek annyi elég is. Üdv a blogomon.

Ráti József (Renningan)