Paul Tremblay: Szellemek a fejben

A Szellemek a fejben egy jól megírt, izgalmas és végtelenül szórakoztató könyv, Paul Tremblaynek jár a dicséret. Ugyanakkor minden horror rajongót el kell szomorítanom, mert ez a könyv nem horror. Ennek ellenére mindenképp érdemes elolvasni, mert nagyon érdekes témákat feszeget és remek könyvélményt nyújt.

Elöljáróban hadd szidjam meg a marketingeseket, a PR-osztályt, a 2016-ban legjobb horror könyvnek járó Bram Stoker-díjat kiosztó bizottságot, illetve a sok hype-kritikát, amivel teletűzdelték a borítót és az első oldalakat. Tetszik, nem tetszik, ez ma már nem számít horrornak. Ebben természetesen nagy szerepe van a médiában megjelenő erőszaknak, és azáltalánosan elfogadott nézőpont is az, hogy a társadalmak ingerküszöbe tendenciózusan növekszik. Persze régen is voltak hidegrázós horrorfilmek/könyvek, de ma, amikor a hírekben egy tömeggyilkosság után rögtön bemutatják a lányát belőve 108 késszúrással megölő anyát, elég nehéz komoly reakciót kiváltani. Az erőszak kvázi mindennapjaink szerves részévé vált.

Tehát, ha valaki ennek a könyvnek a borítójára azt írja, hogy „A végletekig fokozza a feszültséget”, vagy olyan blurböt ír, hogy „Zseniálisan ijesztő”, „… a horror rajongóinak remek választás”, vagy „… könnyen lehet, hogy fordulópontként fog szolgálni a horrorban”, az soha életében nem olvasott, nem látott, de még csak nem is hallott a horrorról. A Szellemek a fejben legjobb esetben is egy esetenként morbid soft thriller, akkor nagyon nagyvonalú voltam. Érdekfeszítő? Igen. Pörgős? Naná! Elgondolkodtató? Mindenképp. Ijesztő, nyomasztó, félelmetes? Véletlenül sem.

J. K. Rowling - John Tiffany - Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Sokat gondolkodtam rajta, hogyan is kezdjek hozzá a könyv értékeléséhez. Hiszen a Harry Potter és az elátkozott gyermek tulajdonképpen egy színdarab, színtiszta dialógus, ami csak párbeszéd-formájának és kemény borítójának köszönhetően nem úgy néz ki, mint egy füzet. Mégis, ez az eddigi legjobb Harry Potter-könyv.

J. K. Rowling jó író. Egyszerűen, de mégis szemléletesen fogalmaz, jó karakterei és ötletei vannak, a sorozat világa is igen kreatív a maga módján. Viszont rengeteg megfontolatlanság és mondjuk ki, ostobaság van a sorozatban, olyan logikai bukfencek, amiket lehetetlen védeni. Ilyen többek között az időnyerő, a mágikus időgép a Harry Potter-univerzumban, ami sajnos ismét előkerült, ismét számos logikai furcsaságot hozott magával, de kit érdekel?

Nem tudni, hogy az alkotásban mennyire vett aktívan részt Rowling, de olyan veszett jól sikerült, hogy igazából kutyát se érdekel az időgép. Hiszen semmi jelentősége nincsen, csak kellett valami, amivel ki lehet bontakoztatni a cselekményt, amivel teret lehet nyitni a drámának. Ez a két dolog pedig annyira erőteljes, hogy az ember zsigeri késztetést érez arra, hogy elutazzon Londonba és megnézze a színdarabot.

Kari Hotakainen: Az ismeretlen Kimi Räikkönen

Kimi Räikkönen a világ egyik, ha nem a legnépszerűbb Forma–1-es pilótája. Emberek milliói imádják már-már betegesen, olyan szintű rajongás övezi, amiről Lewis Hamilton csak álmodhat. Pedig nem csinál semmi rendhagyót, kimondottan gyűlöli a felhajtást maga körül, a drukkereivel is csak vért izzadva képes időt tölteni. Mégis imádják. Igazán egyedi és különleges ember, akit most egy kicsit jobban megismerhetünk.

Räikkönen életrajza pár hete jelent meg, de azonnal óriási szenzáció lett, Finnországban az első hónapban 100 ezret adtak el belőle, amivel megdöntött minden sportkönyves rekordot. Eddig tíz ország vette meg a fordítási jogokat, köztük Magyarország. Hogy miért ennyire érdekes Kimi, arra nehéz egyszerű választ adni, de az biztos, hogy különleges.

A mai világban, ahol például Hamilton kutyáiról több felvétel készül, mint magáról a pilótáról versenyzés közben, színfolt egy olyan ember, aki magasról tesz minden felhajtásra. Räikkönen egyike annak a kevés sportolónak vagy hírességnek, aki önmaga tud maradni, nem játszik szerepet, nem akar megfelelni senkinek és nincs semmi sztárallűrje. Ahogy korábban mondta, "engem nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam. Nem vagyok Michael Schumacher".

Sepsi László: Pinky

”Sepsi László mindent tud a krimiről, noirról, horrorról és az urban fantasyról, de nem esik kétségbe akkor sem, ha az úgynevezett magasirodalom ködbevesző elefántcsonttornyának nyirkos lépcsőházaiban kell eltájékozódnia.”

”A Pinky című regény éppen olyan, mint a címében szereplő különös, rózsaszín és kegyetlen ital: amilyen furcsának tűnik elsőre, olyan természetességgel eszi bele magát az ember agysejtjeibe, és egy pillanatra sem ereszt el a szélesvásznú végkifejletig. Egyben pedig újabb bizonyíték arra, hogy a XXI. századi fiatal magyar irodalom immár tényleg nem ismer sem zsánerbeli, sem nyelvi határokat, szíve pedig egy ütemben dobog az átkozott nagyvilág fékevesztett, dühös és szédítő ritmusával.”

A sok szépen hangzó kifejezés és kacskaringós mondatok között ott a lényeg: Sepsi László egy baromi jó regényt írt. Nem mintha a magyar szerzők nem tudnának jól írni, de ez a regény nemzetközi szinten is simán megállná a helyét, főleg, hogy sokkal gyengébb könyveket is érthetetlenül nagy hírverés és népszerűség övez.

Szergényi István: Energia, civilizáció, szintézisigény

Eredetileg csak felületesen terveztem végiglapozni Szergényi István, az energetika közelmúltban elhunyt, kiváló szakértője utolsó munkáját, de sokkal jobban lekötött, mint vártam, illetve így lehetőség nyílt egy rendhagyó, a könyvet két, eltérő nézőpontból bemutató bejegyzés megírására is (a cikk eredetileg a Szubjektív Kultnaplón jelent meg).

Az Energia, civilizáció, szintézisigény ránézésre nem különösebben vonzó, külsőre átlagos, költséghatékony tankönyvre vagy más egyetemi kiadványra emlékeztet, ám ez csak részben utal a tartalomra. Persze használható tankönyvként - gyakorlatilag minden olyan kurzuson, ahol az energetika kérdése előkerülhet és számít a közgazdasági, illetve kulturális/civilizációs nézőpont -, ahogy a felépítése, szerkesztése, az egészen triviális kifejezéseket és fogalmakat magyarázó lábjegyzetek is ezt a vonalat erősítik, ám a kötet ötven-hatvan százaléka simán elmegy népszerű ismeretterjesztésnek is.

Érdekes, hogy milyen vékony a határ szakkönyv és ismeretterjesztő irodalom között. A tankönyves stílusjegyeket elhagyva, izgalmasabb dizájnnal és a jelenleginél is olvasmányosabb szöveggel, egy kicsit kevesebb adattal, több illusztrációval és egy kis humorral jóval szélesebb kört is meg lehetne szólítani.

Már rég nem a korlátlan (vagy legalábbis annak tűnő) energia korában élünk, az erőforrások érezhetően csökkennek és az energiaigény növekedésének hatásait is nap mint nap tapasztaljuk. Ha másért nem, legalább az alacsonyabb számlaösszeg miatt figyelünk az eszközeink energiafogyasztására, de komolyabban aligha merülünk el a részletekben, pedig érdemes lenne. Szergényi ebben nyújt segítséget, rengeteg érdekes és fontos összefüggésre mutat rá, és ez az, amitől univerzálisan ajánlható lesz a könyv.

[Pomsár Péter]

Eddig a pro, kontra a hajtás után.